2007. február 21., szerda

Galway

Üdv mindenki!

Hát igen. Megint egy szabadnap és megint kiruccantam. Mivel már nem sokáig maradok ezért most messzebbre. Igazság szerint ennyire messze még sohasem voltam Dublintól. Nos mint ugye mindenki tudja Dublin a keleti parton van az Ír tenger partján. Az ország Nyugati partjait viszont már az Atlanti óceán mossa. Ezért mindenképp el akartam menni oda is, hiszen nem hiszem hogy valaha még az atlanti óceán közelébe kerülök. Szóval az uticél megvolt: Galway.
A kérdés az volt hogy mivel menjek. Semmiképp sem akartam 1-nél több napot rászánni, de az út 3-4 óra vonattal és busszal is. Persze mindkettő szerencsétlen mert a belvárosból indul, ami a reggeli csúcsforgalmat beleszámítva 1 óra buszozás. Azonban feltűnt nekem hogy vannak belföldi repülőjáratok is, ezért azokat is megnéztem, és igencsak meglepődtem hogy van naponta 4 vagy 5 járat Galwaybe Dublinból. Gyorsan lecsekkoltam a repjegyárat (valamivel több mint a vonat kétszerese) és megvettem a jegyet. Mivel belföldi járat elég 30-40perccel gépindulás előtt ott lenni, arról nem is beszélve hogy 3-4 óra helyett 45 perc az út. Szóval ma felkerekedtem reggel Galwaybe. A gondok ott kezdődtek hogy a 41-es busz, ami a reptéren keresztül megy Dublinba reggel 7 és 8.30 között nem megy be a reptérre. Isteni. Két lehetőség maradt, vagy Taxizok vagy gyalogolok. Igen lehet röhögni de gyalog mentem, 1 órás séta volt Swordsból a reptér, és nem bántam meg hogy gyalog mentem. Na lássuk a képeket:


igen, még sötét volt mikor elindultam. Az a tábla mellesleg Swords főutcáján található, a városneveket és a távolságokat ti is leolvashatjátok. A másik irányba Dublin van, de az nem volt egy olyan jó ki öreg tábla mint ez.



Pontosan ennyit ér manapság egy CRT monitor. Nem tűnt nagyon működésképtelennek, és ebben a pazarló társadalomban még azt is el tudom képzelni hogy valaki kidobott egy működő monitort csak azért mert egy már nem divatos technológiával készült és hogy vegyen helyette egy 21"-os LCDt. Hülye világban élünk...


>
Ez a reptér terminálja, pontosabban annak az indulási szintje. Épp akkor kelt fel a nap, és szépen megcsillant a hatalmas ablakfelületeken. Kár hogy bemozdult.



Nos ez az a gép amivel utaztam Galway-be. Egy ATR 72-es. Kicsi és szűkös de jó buli volt az utazás. Sajnos Írországhoz hűen felhős volt az idő, vissza felé pedig a szokásos szél+eső párosítás volt. Azért az út első 15 percében (tehát a felében) lehetett látni a földet, és nagyon jó volt látni a zöld mezőket, amint a határ kövekkel van kirakva. A hatalmas úthálózatot, hogy mindenhova aszfaltozott út visz. Arról nem is beszélve hogy még soha nem láttam ennyi "tanyát". Kicsit sajnálatos hogy nálunk annak idején megölték a tanyavilágot. Egy modern tanyán nem rossz lakni.




Ez már Galway repülőtere, miután kiszálltam a gépből. A leszállás vicces volt, mert a pilóta igencsak odacsapta a gépet, aztán nagyon intenzív fékezés következett. A pálya mellett pedig kisrepülőterekhez hűen nem volt gurulóút, szóval a kifutópálya végén fordultunk meg és gurultunk a terminálhoz ami a képen látható. Nagyon kis repülőtér mégis napi 2 járat van Londonba és 5 Dublinba (meglepő) és napi 10-12 gép biztosan felszáll. További képek a reptér belsejéről a végén. Itt még siettem a városba, mert azt gondoltam 6 óra kevés lesz körülnézni.



Az Eyre square, középen a Kennedy park-kal. J. F. Kennedy halála előtt nemsokkal lett a város díszpolgára. Mint ismeretes Ír származású.



Galway, Quay street. Egyike a bevásárló utcáknak. A szokásos Ír színesre mázolt üzletekkel, és a szokásos üzlettípus arányokkal (Newsagent, Pub, Ingatlanközvetítő, fogadóiroda, ruhaüzlet)



A Wolfe Tone híd. Mivel épp apály volt a víz hatalmas sebességgel áramlott ki a Corrib folyóból. Wolfe Tone az Írrepublikus mozgalom atyja mellesleg.



A Galway-i kikötő. Nem volt túl nagy és főleg csak halászbárkák ringatóztak a vízen. A kép jobb szélén található hajó, a Clan Eagle 1 a közvetlen összeköttetés az Arann szigetekkel. A légitársaság is azokról kapta a nevét, mert először Galway és a szigetek között repültek. Azóta már elköltöztek a Galway-i reptérről és egy másik reptérről üzemelnek a várostól nyugatra, de a mai napig repülhetünk velük az Arann szigetekre ami a környék, és nyugat Írország fő látványossága.



Ismerős ez a logo valahonnan? Hagy segítsek: K&H bank. Az arculatváltás után ez lett a logojuk. Egész Írországban most láttam először ezt a logot, pedig Dublinban van pár bank.



Ez a Kennedy Park a tér másik oldaláról, sajnos eleredt az eső, és a nap hátralévő részében végig esett :S



Ez a kép arra példa hogy hogyan lehet meghagyni a múlt örökségét a jövő térhódítása mellett. Ez itt egy várromra épült bevásárlóközpont. A baloldalon látszik a bástya (persze azért felújították) jobbra pedig a várfal. Mellesleg €2,60 volt egy kávé.



Az egyik templom (sajnos nem volt rajta a neve a térképemen) Galway belvárosában.



Egy hangulatos kis sikátor. Dublinhoz képest sokkal több épület készült kőből. (Kár hogy bemozdult)



A Wolfe Tone híd megint, és a belváros a háttérben. Ez már a folyó túloldaláról készült.



Madárból itt sem volt hiány. Rengeteg hattyú, sirály, és galamb rohanta le azt a pár embert aki elkezdte etetni őket.



Galway kikötője ismét, most már távolabbról. Középen hátul láthatóak a hatalmas olajtartályok. (Írország nem rendelkezik kőolaj készletekkel ezért a kőolajat Argentínából hozzák hajón)



Íme itt van amiért jöttem. Sajnos a kép egyáltalán nem adja vissza azt a látványt amit láttam, a hangulatomról nem is beszélve. Ez az Atlanti-Óceán. Igen a háttérben ott van az öböl túlpartja, és éppen apály van, aminek az az eredménye hogy az össze tengeri zöldség ott figyel, de ez akkor is az Óceán maga. Az idő mint látható kellemes volt...



Ugyanaz még egyszer.



Harmadjára már kicsit érdekesebb a dolog. A bal szélen még mindig a Galway-öböl túlpartja, a jobb szélen az innenső part, a kettő között a távolban pedig AMERIKA!!! Gyanítom ennél közelebb soha nem leszek hozzá.



A Corrib ismét csak most kicsit feljebb. A híd nem bírta a kiáramló vizet.



Ez pedig a St. Nicholas katedrális.



Ez is csak másik szögből.



Igen, nos ezt nem lehetett kihagyni, bocsánat akit nem érdekel. Az Iarnród Eireann egyik nagy teljesítményű Intercity-k vontatására tervezett mozdonya Galway "pályaudvarán". Ekkor városnak vicces hogy egy 2 vágányos pályaudvara van, mikor Jászberényben 5 vágány van.



Persze az új szabvány szerint sárga Intercity kocsit is le kellett kapni.



Egy régi malom. Itt már nagyon esett, és azt próbáltam érzékeltetni hogy mennyi mindent építettek kőből.



Például ezt is...



Kínai mindenütt van a világon. Itt is. A vicces dolog az hogy a szabványos Ír fa főfalas és színes üzlet stílusában van ez is.



Egy újabb hangulatos sikátor.



Még mindig az ámulatba ejtő (fényképen majdhogynem nevetséges) kőből készült épületek, amik igencsak régies hangulatot kölcsönöznek az egész városnak.


>
EZ itt a Lynch's Window, avagy Lynch ablaka. Azért híres, mert a mond úgy tartja, hogy az egykori polgármester ebből az ablakból kilógatva akasztotta fel saját fiát miután megtudta hogy a városba látogató püspök ellen ő követett el merényletet.



A legnagyobb hajó a kikötőben. A kikötő méreteit figyelembe véve igencsak nehéz lehetett oda betuszkolni.



A kikötőre néző házsor. A kép jobb szélén az olajtartályok.



A megint nem tudom milyen templom :| Elnézést kérek.



A Galway-i reptér teljes check-in részlege. 2 Check-in pult van. Az egyik az egyik légitársaságé a másik a másiké. Nem bonyolították túl.



Ez a Galway-i reptér váróterme. Vicces. Mint 1 nappali.



Ezen pedig látható a csodálatos idő ami volt. Valamint a hatalmas profizmus amint egy teherautó platójából hajigálják be a csomagokat a gépbe.


Ezzel ki is merültek a képek. Köszönöm az érdeklődést.

2007. február 17., szombat

XX. Jubileumi post

Üdv Mindenki!

Hát igen. Ma is ráértem és ma is elindultam sétálni. Ha az ember napi 10 órát tölt a gép előtt akkor valahogy ingere van rá hogy kimozduljon a szabadnapjain. Úgyhogy én is ezt tettem, jó szokásomhoz hűen, bár mivel már befőtt üzemmódban vagyok (minimális költés) ezért csak gyalogoltam kicsit. Képek az elolvasom után.

Na ez nem ma készült hanem 13án, amint épp Clonsillába szálltam vonatra hogy hazajussak. Ez itt a Clonsilla-i állomás táblája.

 


Vasúti átkelő. Vidéken az összes ilyen. Gyakorlatilag egy kapu (illetve 4) ami elzárja a vasutat a közúttól. Ha nem jön vonat akkor a vasutat zárja le, ha jön akkor a közutat. A vicces az benne hogy a kis forgalmú utaknál folyamatosan zárva van a közúti forgalomnak, és ha az autós át akar hajtani rajta, akkor kinyitja átmegy kiszáll és becsukja maga mögött. Ez itt egy forgalmas út volt, így folyamatosan "nyitva" volt, és ha jött a vonat jött egy bácsi és bezárta.

 


Ez is Clonsilla vasútállomása, de most a peronok. Mindenütt van felüljáró, mert a peronok rohadt magasak (legalább az otthoni peron 2,5szerese) és csak felüljárón lehet átkelni. Persze a széles nyomtáv (1600mm) és a magas peronok miatt az egész vasút kicsit emberesebb ábrázatot kelt mint a mienk. De a modernségre nincs panasz az tuti.

 


Kék az ég, zöld a fű és tűz a nap. Tipikus téli nap. Vagy mégsem?

 


Nádtetős házikók nem csak nálunk vannak. (Ez már Malahide)

 

És még egy csak hogy ne árválkodjon egyedül az előző.

 


No comment.

 


A Malahide-öbölből apálykor kiáramló víz hatalmas sebességgel áramlik vissza a tengerbe, és pusztítja az öböl bejáratát. Ennek itt az ékes bizonyítéka. Földrajzosok kedvéért ez egy pusztuló part. ;)

 


Aki most a "Ez hogy került ide?" kérdést tette fel annak mondom hogy jogos. Csak azon elmélkedtem mikor ezt csináltam hogy ebben semmi nincs. 3,5dl színes, buborékos víz. €1-ért (igen, 3,5dl nem fél literes palack)

 


Malahide Beach, jól látható a szél erózív hatása a finom tengeri homokos üledéken ;)

 


Malahide beach, növényzet által védett homokdűnék

 

 


Még mindig Malahide beach, és még mindig homokdűne.

 


No comment.

 


Metropolisz feelin'. Semmi bajom a tömeggel, de a hétvégi, esztelen pénzköltés, és baszott nagy papírzacskókkal rohangálás nagyon idegesít. Isteni hozta a fogyasztó társadalomban...

 

Mára ennyi. Remélem lesz akinek tetszik.

2007. február 3., szombat

Killiney

Üdv Mindenki!

Na megint szabadnapom volt, most épp pénteken ami nagyon +, figyelem bevéve hogy gyönyörű idő volt, és kedvem is volt járkálni a szobába punnyadás helyett.

 


Igen, a zöld sziget, ennyire zöld füvet és tájat ritkán látni télen otthon. A kép Malahide és Swords között készült. Persze jó szokásomhoz hűen legyalogoltam a lábam. Gyalog mentem megint a Malahide-i DARThoz, ami egy jó 5km.

 


A Malahide-öböl. Kék ég, kék tenger, zöld fű, napsütés. Kell ennél több?

 


Még mindig a Malahide-öböl. Ki az a mákos akinek a parton van a háza?

 


Vidék & Sunshine

 


Ez már a Killiney Beach. A vasútállomás felüljárójáról.

 

Ez pedig már a Beachrol készült. Tudom hogy hülyeség de valahogy nekem az a legmegnyugtatóbb ha csak sétálok a parton és hallom a tenger morajlását, meg a hullámokat.

 

>

Azért beljebb is merészkedtem Killineybe, de ez már a Wicklow hegység széle, szóval jó ki emelkedők voltak. Ja és persze a felejthetetlen Ír hegyi utak.

Már ennyi. Csináltam még jópár vasúti témájú képet de azok mennek a http://www.railfaneurope.net -re :D

 

2007. január 28., vasárnap

Pazarlás, lustaság és megvilágosodás

Udv mindenki!
Na most olyan jön ami nem szokott. Elmélkedés képek nélkül. Nem szokásom az ilyen. Pedig sokat agyalok, de remélem ez majd érdekel is valakit. Na a lényeg hogy olvastam egy cikket arról a minap hogy a legjobb életkörülmények Írországban vannak. Mert hogy még az USAnál is jobb meg ilyenek. Kicsit meglepő. Persze ha megnézzük hogy ki mennyit keres, és mi mennyibe kerül tényleg jó az egész. De azt is hozzá kell tenni hogy nem ilyen egyszerű ez.
Az rendben hogy sokat keresel. De először is mihez képest sokat. Persze az €1400-s minimál bér nagyon kecsegtető, de azért nem árt megnézni hogy mit kell csinálni minimálbérért. Rengeteg kezdőnek adnak minimálbért, és azért bizony dolgozni kell. Akkor még azt sem árt megnézni hogy mit kapsz ebből a pénzből. Az ok hogy átlagban az árak olyan 2szeres az otthoninak. Az is rendben van hogy rengeteg mindenre elköltheted. De itt jön a csavar hogy el is költöd. Es itt nem csak a bevándorlókról beszélek hanem az Írekről is.
Elmegy olyan dolgokra amire egyrészt nem nagyon van szűkséged, legalábbis hosszú távon, másrészt meg olyanokra amiket csak úgy megkíván az ember. Ilyen pl a 2 havonta történő mobilcserélgetés ami itt nagyon népszerű, de vehetjük az összes elektronikai kütyüt is ide. Aztán a másik érdekes dolog az hogy mit csinálsz magad, mit veszel. Ezen például rengeteget lehet(ne) spórolni. Ha azt vesszük hogy ok, nem fordítasz időt arra hogy a kajával foglalkozz, és veszel reggelre egy Deli-s tömött baguette-t, mondjuk €3.50ért, ebédre kajálsz a cégednél vagy rendelsz valamit a munkahelyedre, neadj isten automatából veszed az ebéded az minimum olyan €6-8, estére meg mondjuk pizzát vagy take-away-es kaját eszel legalább €8-10ért, na akkor ott vagy hogy €15-20 per nap. Ami nem olyan sok, ha beszorzod egy hónapra olyan €350-400, hát mi az az €1400hoz (igazából azért elég nagy %). De ha csak kicsit is rászánod az időt, veszel magadnak alapanyagokat, előre megfőzöd a kajád, és azt eszed, illetve magadnak csinálsz szendvicset akkor rengeteget spórolhatsz. Kicsit olyan rendszer elleni lázadásos a dolog, mikor üélsz a break roomban és mindenki a €11-s pizzát majszolja, meg a mit tudom én milyen szupersalátáját ami volt vagy €5 holott nem több 200g-nál, és arra gondolsz hogy az idő mennyire pénz miközben a saját alapanyagokból saját magad gyártott kb 80centes szendvicset majszolod.. Az hogy ok nem szánják rá azt a napi 1 órát amit én rászánok mekkora pénzkiadással jár. Nem kajakölteményeket csinálok persze, de akkor is. 1 óra naponta. Pont elég ahhoz hogy naponta 1szer meleg normális kaját egyél, és ne kelljen venned a kész kaját "netuddmegmennyiért". Is itt jön az hogy kinn vagyok fél éve és mennyit tettem félre? Semmit! Elköltöttem mindet. Havi €1700-t. Ha ebbe belegondolok rosszul leszek. Mert lássuk be mire? Milyen olyan maradandó dolgot vettem ami mondjuk még 2 év múlva is meglesz? Szinte semmit. Ok van egy két elektronikus kütyü ami sokba került. De mire ment el a többi? Tudom jól, albérletre, buszbérletre meg kajára. Vagyis havonta azt a töménytelen pénzt (otthoni viszonyokhoz képest rengeteg majd fél millió) olyanokra költöttem aminek nyoma sem marad. Szép nem? Ennek a pénznek a nagy része olyankor ment el amikor lusta voltam és a cégnél kajáltam, vagy vettem magamnak kaját ahelyett hogy csináltam volna. Durva nem? Persze mondhatjuk hogy ott van az albi, meg a számlák meg a buszbérlet amit fizetni kell, de ha kicsit is számolok akkor rájövök hogy sokkal többet rakhattam volna félre.
Ha csak €300 az albi, €50 a számlák, €100 megy el buszra/vonatra/villamosra, és a mondjuk €250at számolok kajára akkor is mondjuk €700 egy hónapra. €1700at keresek. Hova lett akkor €5000??? Ez a kérdés és nem tudom. Persze vettem ezt azt, volt ami több mint €100 volt de hol a többi? Ez vágott földhöz, és vág mindig ha belegondolok. Több ezer euró ment el lustaságra meg hülyeségre. Arra hogy vettem a kaját és nem csináltam. Jó persze még benne van az is hogy adtam kölcsön amit nem kaptam vissza, meg letétben is van pár száz a főbérlőnél de akkor is. Legalább €2500-t nem tudok magammal elszámolni. Mindig amikor erre gondolok szarul érzem magam. Nagyon... Úgyhogy most befőtt üzemmódra vagyok kapcsolva. Nem költök semmi olyasmire ami pénzbe kerül az alap dolgokon kívül. Ha jól számoltam havi €1000-t félre tudok tenni. Ami nagyon durva, és szánalmasnak érzem magam hogy nem tettem ezt az elmúlt pár hónapban.
Itt jön a másik gondolatom amin már sokat agyaltam. Ha mindenki ennyit keres, akkor miért nem gazdag mindenki? A válsz ugyanaz amiért nincs most a bankban €5000-m. Mert mindenki szórja a pénzt. Szórja ruhákra, olyan szolgáltatásokra amik nem is léteznének ha az emberek nem lennének lusták. (Ki akarná Magyarországon hogy 1000Ftért csináljanak neki egy szendvicset?) Csak meg kell nézni hogy hányan vannak a bevásárlóközpontokban 7végente. Rengetegen, és mindenkinél hatalmas papírzacsik amibe gyűjtik a sok szart ami nem kell nekik 1 hét után. Ez a nevetséges, és ezért undorodom néha az emberiségtől. Elköltjük és elpazaroljuk amink van. Nem csak az egyénekről beszélek, az egész emberiségről. Arról hogy 2 utcával arrébb kocsival megyünk, meg arról hogy nem vagyunk képesek napi 1 órát fordítani kaja csinálásra. Hihetetlen. Persze minél fejlettebb/ gazdagabb 1 társadalom annál több ilyen van. Igazából már nálunk is vannak nevetséges dolgok. Gondolok itt a nincs pénzem, szegény vagyok, de azért kell a kocsi, meg kell az LCD TV, meg a jó számítógép. Belegondolni is vicces hogy itt ahol az emberek átlag 4-5szor annyit keresnek mint Magyarországon ugyanannyi a benzin. Sőtt talán olcsóbb is kicsit. Ehhez képest nálunk 4-szer 5-ször kevesebb autó kellene hogy legyen de nincs. Mindenki kocsit akar, és mindenki kocsival megy mindenhova. Nevetséges. Az Íreknek leesett az álla mikor mondtam hogy átmentem a szomszéd faluba gyalog. Azt mondták nem vagyok normális. 50 perc volt gyalog, szép volt a környék, és legalább mozogtam egy kicsit. Nekik ez elképzelhetetlen. Mindenki kocsival mindenhova. Ha nem kocsival akkor busszal. Vagy taxival ugye. Biciklin nagyon nagyon kevés embert látni. Azok is főleg futárok. Szóval durva hova jutunk. Mert ugye mi is ide fogunk, mondjuk 15 év múlva. Addig meg panaszkodjunk hogy drága a benzin és menjünk kocsival boltba. Mert ilyenek vagyunk... Szegények és lusták.

2007. január 13., szombat

Megint Bray, de most tüzetesebben

Üdv mindenki!

Hétvége van és ilyenkor ki kell mozdulni! Én is ezt tettem jó szokásomhoz hűen. Az ember annyira el tud lustulni a hétköznapok során mikor 8 órát ül az íróasztalnál. Aztán mikor már végre elszabadulok haza megyek és folytatom az ülést, vagy éppen fekszem. Tiszta lustulás az egész.

Úgyhogy reggel egy jó hosszú zavartalan alvás után (lakótársaim eltűntek a 7végére) elindultam Dublinba busszal. Majd amint beértem egyből a Connolly pályaudvar felé indultam. A vicces az volt a dologban hogy nem volt uticélom. Ahová majd megy vonat. Lett volna egy vonat Sligoba (Nyugati part) de egyrészt nagyon nagy volt az embertömeg aki fel akart szállni másrészt az egy jó 3 órás út, és bár még délelőtt volt, nem sok időt tölthettem volna ott ha még aznap este indulok vissza. Úgyhogy gondoltam megnézem Bray-t megint. A megint kicsit túlzás mert a múltkor csak a DARTból láttam, ami lássuk be nem túl alapos szemrevételezés.
Na lássuk a képeket:

 

 


Ez a kép még a buszból készült. Tél is van meg északon is vagyok szóval nagyon későn világosodik és nagyon hamar sötétedik.

 


Az információs tábla Dublin Conolly-n. Célállomás, várható érkezés. Az alsó sorban éppen figyelmeztették a kedves utasokat hogy holnap menetrend váltás. Futó szöveget nem sikerült elkapni az auto-fókusznak.

 


Olyan süt is a nap meg nem is idő volt. Persze itt mindig vagy épp esik, vagy olyan "mindjárt esik" idő van, most épp az utóbbi volt. Mellesleg visszafele jövet láttam itt szörfösöket! 12 fok körül lehetett, a tenger nem hiszem hogy több 10nél. Egészségükre!

 


Ez Bray tengerpartja. Aranyos kis város, és mivel a szombat majdnem olyan mint a 7köznap ezért 10 percenként jár a DART, ami nem elhanyagolható. Connollytól 45 perc volt az út. Érdemes megjegyezni a legbaloldalibb hegyet ;)

 


Kimentem a kikötőbe is. Sok értelme nem volt. Igen emberek ez bizony napsütés. Itt azt nagyon megbecsülik. Tele is volt a part meg a város emberekkel. A háttérben a Wicklow Mountains. Bár a "Mountains" kicsit túlzás. 600-700m körül vannak a csúcsok.

 

Előtérben a kikötő védműve, háttérben az a nagy hegy aminek még nem tom a nevét. Majd megnézem és frissítem a bejegyzést.

 


A tengerpart a full másik oldalról. A kikötő a kép jobboldalánál van csak kicsit messzebb.

 

>

És igen. Mindössze 20 perc alatt felértem a hegy tetejére! Gyönyörű volt a kilátás körbe. Ugye előttünk Bray városkája, balra hátul a Wicklow Mountains, jobbra hátul pedig Dublin, de még élőben is alig látszott. De higgyétek el hogy ott van.

 


Ez is fennről. Balra a tetőn lévő kereszt talapzata, a háttérben még mindig a Wicklow Mountains.

 


Még mindig a hegytetőről készült, De ez Dél felé nézve. A kép közepén jól látszik egy ösvény ami Dél felé visz. Azon lehetne eljutni Greystonesba. De mivel voltam már ott DART-al, ezért inkább nem vágtam bele, már csak azért sem mert nem azért jöttem. Majd egyszer.

 

Sikerült lekászálódni a hegyről, az onnan készült ahol elindul az út felfelé.

 


A hegy meg a tengerparti főutca még egyszer.

 


És végül de nem utolsó sorban a jegy. Ha másért nem hát ezért higgyétek el hogy ott jártam.

Mára ennyi. Valószínű holnap is megyek, de csak Dublinba szétnézni meg venni ezt azt.

 

 

 

2007. január 4., csütörtök

Bray, Greystones, Szilveszter

Üdv Mindenki!

Hát igen. Nagyon megy az idő. Már 2007 van. Ja és BUÉK by the way. Szóval ezen a karácsony szezonon is túl vagyunk. Megvolt az ajándékvásárlás, rohangászás, idegbaj. Sokaknak megvolt szilveszteri buli ;) meg ugye az elmaradhatatlan január első napi másnaposság. Én azért visszafogottabb szilvesztert tartottam, szigorúan egyedül 1 db TV társaságában. Jó társaság volt, és nem dumált vissza. Persze hajnalfele lakótársaim nem bírták ki hogy ne hívjanak le magukhoz, és isteni 4 bepiált Lengyellel mulatni, de végül is jó móka volt. Szóval így telt, Dec. 31én még gyorsan kiruccantam, jó szokásomhoz hűen, és erről csináltam is képeket, úgyhogy mindjárt arra is rátérek.

Ez a mostani kiruccanás DART-al volt busz helyett. Reggel átgyalogoltam Swords-ból Malahide-ba a DART északi végállomásához (jó 6km) és onnan mentem Greystones-ba ( a DART déli végállomása) vagyis gyakorlatilag végi a Dublin öböl mentén. Jó móka volt meg kell hagyni. Aki esetleg Dublinba téved városlátogatás címén a 33as busz után ez a következő amit ajánlani tudok ha vidéket akar látni. Persze Dublinból indulva először az elővárosok között megy a DART elhalad a Lansdown road-i stadion alatt/mellett, aztán Sydney Parade után kiér a tengetpartra, és egészen Dún Laoghaire-ig ott megy, utánna vissza megy a szárazföld belseje felé, és jó sokáig egy bevágásban halad ahol semmi látni való. Na de utánna! Bray előtt megint kiér a tengerparta, de itt már jó 50m-rel a tengerszint felett, közvetlen a meredeken letörő sziklaszirtek felett halad, ami véleményem szerint nagyon szép látvány. Az igazi vadregényes táj pedig Bray és Greystones között van ahol alagutak és sziklaszirten haladó részek váltják egymást. Az út Conollytól kb 45perc, és €3,70. Mindenkinek ajánlom aki erre jár. Nem minden szerelvény megy el Greystonesig, mivel a nagy DART végállomás Brayben van, de jól át kell böngészni a menetrendet és akkor látni hogy minden 3ig megy addig. Vagy ha az ember gyorsabbra akarja venni a tempót akkor mehet személyvonattal is, minden ami délre megy, az Pearse street után csak Brayben és Greystonesban áll meg, és akkor nincs a 2 percenként megállunk valahol feeling mint a Metrónál. Na de megint sokat rizsáztam jöjjenek a képek. Kivételesen komment nélkül mert itt már leírtam mindent arról hogy hol készültek.


Mára ennyi. Majd valamelyik hétvégi kiruccanás után frissítek megint.