2012. október 10., szerda

Londoni pályaudvarok belülről

A Google Street View csapata az autó és kerékpár után egy kézi kocsira is felpakolta a teljes panoráma fényképező felszerelést, és végigfényképezte a New York-i Metropolitan múzeumot. Honlapjukon szívesen várják vidámparkok, vagy bevásárlóközpontok jelentkezését amiket körbefényképezhetnek. Ezek után még mindig meglepődve tapasztaltam, hogy pár londoni pályaudvar belsejét is végigfényképezték.

2012. október 7., vasárnap

Street View kerékpár Dublinban

A Google Street View szolgáltatása 2007 májusában indult, és kezdetben csak pár Egyesült Államok-beli várost tartalmazott.

A cég panorámakamerával felszerelt autói ezután elkezdték járni és fényképezni a nagyvilágot, és rengeteg helyre eljutottak.
Bizonyos országokban csak a nagyobb városokat kapták lencsevégre, de számos országban az utolsó földutat is körbefényképezték. A világ olyan tájairól nézhetünk panoráma képeket ahová esélyünk sincs eljutni.
Számos Blog foglalkozik olyan képek keresésével amik plusz érdekességet nyújtanak a tájon felül. Természeti jelenségek, családi veszekedések vagy éppen karambolok is találhatóak az rengeteg kép között, amiket a Google fényképezős autói készítettek.

Az autóknak viszont van egy határuk, hogy hová mehetnek be. Számos helyen azért nincs egy rész lefényképezve, mert az autó nem fért be. Ennek megoldására kezdte el a cég használni a panoráma fényképezővel felszerelt háromkerekű kerékpárokat. Ezekkel már olyan helyekre is bejuthatnak, ahová egyébként szinte csak gyalogosan.
Ha pedig ez még mindig nem lenne elég, akkor a Google mérnökei további eszközöket is kitaláltak. Az épületek belsejének fényképezéséhez egy kézikocsira szerelt kamerarendszert készítettek, a sípályák végigfotózásához motorosszánra rakták a fényképezőket, egy svájci világörökség részét képző vasútvonal lefényképezéséhez a háromkerekűt rakták egy vasútikocsira, a látványos túristaútvonalak lefedésérepedig egy hátra vehető rendszert alkottak.
Vidámparkok, állatkertek, látványosságok, melyek eddig csak gyalog voltak megközelíthetőek, szintén bekerültek a Google adatbázisába, tovább növelve a leselkedés lehetőségét.
Most pedig eljött az az idő mikor Dublin parkjai és látványosságai is elérhetőek!
(a képre kattintva megnyílik a Street View az adott helyszínnel)














2012. március 17., szombat

St. Patrick's 2012

Szent Patrik nap szellemében egy kis ráhangolódó videócsokor a tovább után.
In the spirit of St. Patrick's enjoy a bunch of vids. (after clicking "tovább" below)

2012. március 10., szombat

Kis Ryanair történelem

A Ryanair budapesti bázisával lehetőséget kaptunk újra nagyon olcsón repülni. Ha sikerül egy jó időpontot kifogni, nem bánjuk hogy vidékre érkezünk, nem vagyunk túl finnyásak. Az oly jellemző kék fehér 737-esek (melyekből majd 300 van a cégnek) gyakori vendégek lesznek Budapesten, de a cég nagyon kicsiben kezdte.
A történet 1985-ben indul, amikor 3 üzletember (egyikük Tony Ryan aki után a cég a nevét kapta) megelégelte a Dublin - London útvonalon uralkodó viszonyokat, pontosan azt, hogy csak az Aer Lingus és a British Airways repültek elég drágán. Ezért egy 14 személyes géppel elkezdtek repülni a kis írországi Waterford reptérről Londonba, először Gatwickre, majd Lutton-ra.
Egészen 1991-ig két repülőgéppel és két útvonallal működött a cég, de veszteségesen. Ekkor bízták meg Michael O'Leary-t a cég nyereségessé tételével. Az említett "kedves" úriember meggyőzte a cég tulajdonosait hogy a fapados modellel lehet csak továbblépni. Így a cég elkezdett vidéki repülőterekre repülni, hogy csökkentse a reptéri adókat.
1992-ben az EU szabaddá tette a légiközlekedési piacot Európában így bármely EU-s légitársaság bármelyik EU országba repülhetett. Ez hatalmas lehetőség volt a cégnek amit nem is szalasztott el. 6 új célállomásra kezdett repülni, míg részvényeit a tőzsdére bocsájtotta. A döntés jónak bizonyult, az ujonnan befolyó tőkéből hatalmas repülőgép rendelést adtak le Boeing-nél, összesen 45 db 737-800-as típusra.

A cég honlapja 2000-ben indult, és a jegyvásárlás funkció csak mint mellékes szolgáltatás volt jelen.
2001-ben bázist nyitottak Charleroi repülőterén amit a cég nagyvonalúan Brüsszel Délnek nevezett, bár az 30 mérföldre van a Belga fővárostól. Ugyanebben az évben egy újabb hatalmas adag gépet rendeltek, 155 db 737-800-at, amire állítólag hatalmas árengedményt is kiharcoltak a Boeing-nél. Ezek a gépek 2002 és 2010 között kerültek a légitársasághoz. Alig érkezett meg az első 60 gép 2003-ban további 100 db 737-800-at rendeltek.
Bár 2004 május 1-én megnyílt az út a fapadosoknak az újonnan csatlakozó 10 EU-s országba, a Ryanair mégis veszteséggel zárta a 2004-es év második felét. A dologból nem lett trend, 2005-ben már újra nyereséges lett a társaság.
2006 Júniusában a cég bejelentette hogy az előző évhez képest 13%-os növekedést ért el az utasszám 25%-os és a nettó profit 80%-os növekedése mellett. A társaság 2007-es porfitja pedig már végképp
felülmúlta a várakozásokat. 2008-ban bekövetkezett a cég első visszalépése, bezárta Valencia-i bázisát, 750 munkahelyet veszített ezzel a repülőtér.
2009 újabb fordulatot hozott, a Ryanair bejelentette hogy teljes egészében megszünteti a Chech-in asztalokat és minden utasnak online kell becsekkolnia. Emelett kialakítanak csomagfeladó pultokat, de persze a feladott csomagokért plusz pénzt kell fizetni. A 2010-es év sem lett a cég kedvence, először a áprilisi vulkánkitörés okozta légtérzár zavart be, ahol a cég az EU-s előírásokkal ellentétben nem akarta a vulkán miatt törölt járatok árát visszaadni az utasoknak amit végül kényszerből csak megtettek, illetve nehezményezték a légtérzárat is, ők hamuban is repültek volna. Augusztusban megszüntették Belfast-i bázisukat, míg szeptemberben Tallinból kezdtek el repülni. Az év utolsó negyedévében €10 milliós veszteséget könyvelhettek el, 3000 járattörlés mellett, melyek fő okai a sztrájkok, és a zord időjárás volt.
2011-ben új karbantartó bázist nyitottak Glasgow-ban, és bár a 2011-2012-es téli időszakban 80 gépüket tartják a földön a rossz gazdasági környezet és a magas üzemanyagárak miatt, ebben az időszakban is 25 géppel bővül a flottájuk, bár ezeket az Áprilisban kezdődő tavaszi menetrendi időszakig nem veszik használatba.

Magyarországi történelmük


A Ryanair Magyarországi története a Sármelléki Fly Balaton Airporton kezdődik. Ahonnan London-Stansted-be és Frankfurt-Hahn-ba repült még a reptér fénykorában 2007-ben.
2008-ban kezdték meg a Budapesti üzemelést Bristol, East Midlands/Nottingham, Liverpool, Bréma, Frankfurt-Hahn, Glasgow-Prestwick, Dublin útvonalakon.  Amiket 2010 október 31-el meg is szüntettek, a magas reptéri költségekre hivatkozva.
Ezután egészen a Malév csődjéig kellett várni, bár azután nem sokat. Rögtön a csőd bejelentése után ugrott a Ryanair és 32 célállomást jelentett be az 1-es terminálról a Liszt Ferenc reptéren. Az, hogy a terminálnál fizikálisan sem fér el annyi gép, illetve hogy a repülőtér is a sajtóbejelentésből tudta meg hogy repülni akarnak Budapest-ről, nem akadályozta meg a Ryanair-t abban hogy elkezdjék árulni a jegyeket a járatokra.
Nem kis hercehurca után, ahol a reptér és a légitársaság között ment az adok kapok megegyeztek, hogy a Ryanair a 2-es terminált fogja használni. Február 17-én el is indult a Budapesti bázis, bár a teljes 32 útvonalas kapacitás csak a tavaszi menetrendváltástól indul. Vagy inkább indult volna. A profit maximalizálása érdekében a kihasználatlan járatokat a Ryanair simán törli. A TV-ben futó reklámban is megjegyzik hogy a foglalásokra a cég saját szabályzata érvényes. Valóban így van, járattörlésnél az ember visszakapja a jegyárat és ennyi. Semmi másért nem válalnak felelőséget.
Így nem is kell meglepődni azon, hogy a légitársaság gondolkodás nélkül megszüntetett 4 olyan útvonalat amire nem foglaltak elég jegyet (Kréta, Chania városa, Rodosz, a szicíliai Trapani és Palma de Mallorca), bár helyettük kaptunk egy Billundot (Dániai kisváros, ahol a LEGOLAND van) és egy Düsseldorf Weeze-t.
A tavaszi menetrendváltástól 5 gépet fog üzemeltetni Budapestről a cég ebből 2 olyan ami egyenesen a gyárból jön.

2012. február 11., szombat

Tömegközlekedés Ryanair repterekről


2012 Február 17-én újra megnyitotta Budapesti bázisát a Ryanair. Mivel a cég arról híres, és attól olcsó, hogy nem a városok fő reptereire repül, problémás lehet a belvárosba eljutás. Ahhoz hogy minél olcsóbban tudjunk nem csak repülni, de a városba jutni is, érdemes megnézni, milyen tömegközlekedési eszközök jöhetnek szóba. Ez a bejegyzés ebben segít a leendő utasoknak.

(az információk helyességért, illetve a pontatlan információkból származó károkért felelőséget ne vállalok)

Update4 útvonal megszüntetésével és 2 új nyitásával most 30 célállomásra juthatunk el Ryanairrel Budapestről.
Update 2: Megnyílt a Warsaw-Modlin repülőtér, tömegközlekedési lehetőségek hozzáadva.
Update 5: A 2013/2014 téli menetrendben 14. útvonal maradt
Updated 6: A 2016 nyári menetrendben 20 útvonal marad. Szeptember 2-vel indul Berlin, 2016/2017 téli menetrendtől elindul Nürnberg, szünetel Eilat-Ovda, Corfu, Tamper, Treviso,

1. Barcelona El Prat

A repülőtér 12km-re található Barcelona központjától.

A városba jutáshoz használhatjuk a TMB cég 46-os buszát, ami napközben kb 20 percentként közlekedik, és megáll a 2-es Ryanair által használt terminálnál. Menetrend és útvonaltérkép a TMB honlapján. A jegy ára 1 útra €2.
A másik lehetőség az R2-es elővárosi vasútvonal, amit a reptértől a belvárosközeli Passeig de Grácia állomáson át közlekedik. Az út 26 perc, a jegy €3,60 egy útra. Menetrend itt.




2. Gothenburg City (megszűnt 2013 novemberben)
A repülőtér 9km-re található a városközpontból.

A reptér és a város között nem menetrend szerint hanem a járatindulásokhoz és érkezésékhez igazítva járnak a buszok. A belvárosban található Nils Ericson buszállomásról 2 órával a repülőgép indulása előtt indul a busz. A repülőtérről a belvárosba szintén a gép érkezése után indul busz. (A pontos indulási időpontot a Ryanair járat beindulása után itt nézheted meg) A jegy ára 1 útra kb. 60SEK (2000Ft), a menetidő fél óra.




3. Hamburg Lubeck (megszűnt 2012 novemberben)
A reptér Lübeck-ben található, 54km-re Hamburgtól.

A légikikötő közvetlenül Kiel - Lüneburg vasútvonal mellett található, az állomás épület kb 300m-re van a termináltól. A vonatok 30 percenként indulnak a Lübeck-i pályaudvarra ahonnan átszállással utazhatunk tovább Hamburgba. A teljes menetidő 1 óra 15 perc, a jegy ára €30 körül. (Menetrend itt)
A másik lehetőségünk a helyi 6-os számú buszjárat, ami a repülőtér és a Lübeck-i buszállomás között közlekedik, ahonnan távolsági busszal utazhatunk tovább Hamburgba. Menetidő 25 perc, jegyár €2,7 egy útra.




4. Karlsruhe (megszűnik 2013 januárban)
A repülőtér 40km-re van Karlsruhe-től, és mindössze 55km-re Strasbourg-tól.

A repülőtértől 3 buszjárat közlekedik, melyekkel különböző vasútállomásokra juthatunk el.
A 205-ös busz a Baden-baden-i vasútállomásra közlekedik, menetidő 20 perc, jegyár €2,20. Menetrend itt. Innen Karlsruhe 20 perc, és €15 vonattal. (Vonat menetrend)
A 234-es busz a Karlsruhe-i vasútállomásra közlekedik, menetidő 1 óra, menetrend itt.
A 140-es Expressz busz pedig Karlruhe-ba, Heidelberg-be, és Frankfurt-Hahn reptérre közlekedik. JegyárakMenetrend.

5. Krakow (Krakkó) (megszűnik 2013 januárban)
A termináltól kb. 300m-re található a Krakow-Balice Aiport vasútállomás ahonnan rendszeresen járnak vonatok a Krakkó-i Glowny pályaudvarra. Menetidő 20 perc, jegyár 700Ft.
A termináltól 50m-re van a buszmegálló ahonnan a helyi buszok indulnak. A 292-es busz a Zablocie városrészbe közlekedik a központi pályaudvaron át, és 40 percenként indul, míg a 208-as busz csak a központig közlekedik, és óránként indul. A jegyár kb. 250Ft.



6. Madrid
A reptér 13km-re van a városközponttól.

A Ryanair az 1-es terminálra érkezik. Innen legegyszerűbben a 8-as metróval juthatunk el a városba. A menetidő 35 perc, jegyár €2Menetrend itt.









7. Manchester
A reptér 14km-re található a városközponttól.

Elég forgalmas reptérről beszélünk, így kiterjedt közlekedési hálózattal rendelkezik. Távolsági buszok indulnak Anglia különböző városaiba. Mivel Nagy-Britanniában is szabad piac van a busztársaságok között, rengeteg különböző cég közlekedik a reptér és a városközpont között. (teljes lista itt) pl:
Stagecoach Manchester 43-as busz. Menetidő 45perc, jegyár Ł3,70. Menetrend.
A repülőtéren található egy vasútállomás is ahonnan két cég is üzemeltet vonatokat a városközpont felé. Menetidő 20 perc, jegyár Ł3,80. Menetrend.




8. Memmingen Munich (megszűnt 2012 novemberben)
A reptér 110 km-re található Münchentől.

A légikikötőből a Memmingeni vasútállomásra a Brandner bus cég 110-es számú városi busszával juthatunk el. A menetidő 10 perc, a jegyár €3. Innen vonattal utazhatunk tovább Münchenbe, 1 óra 15 perc alatt, €25-ért. (Menetrend itt)





9. Milan Bergamo
A városközponttól 45 km-re található a repülőtér.

A Terravision európai busztársaság közvetlen járatokat üzemeltet a reptér és Milánó városközpontja között. A jegyár €9,90 oda-vissza a menetidő 1 óra. Menetrend
A Bergamo-i vasútállomásra az Airport busszal juthatunk el, ami 30 percenként indul a reptérről €2-ba kerül. Onnan vonattal utazhatunk tovább Olasz nagyvárosokba.






10. Paris Beauvais
A reptér 85 km-re található a városközponttól.

Gothenburg-hoz hasonlóan itt sincs menetrend szerinti buszjárat, hanem a repülőtér közlekedtet közvetlen buszokat az érkező és induló repülőgépekhez. Az érkezés és indulás Párizsban a Porte Maillot metrómegállónál található Palais des congrès de Paris koncertcsarnok melletti parkolóban van, a buszok 3 óra 15 perccel a gép indulása előtt indulnak. Menetidő 1 óra 15 perc. Jegyár €15.







11. Rome Ciampino
A belvárostól 12 km-re található a repülőtér.
Innen szintén a Terravision európai busztársaság közvetlen járatával juthatunk a belvárosba a központi buszpályaudvarra. Menetidő 40 perc, jegyár €4. Menetrend.









12. Stockholm Skavsta (megszűnt)
A reptér 100 km-re található a belvárostól.

A Gotheborgból ismer Flygbussarna cég üzemeltet menetrend szerint buszokat a reptér és a belváros között. (Menetrend itt) A városból a reptérre a buszok a gépindulásokhoz igazodnak, gépindulás előtt 3 órával indulnak a belvárosból. Menetidő 1 óra 20 perc, jegyár 130 SEK (4500Ft).


13. Thessaloniki (megszűnt 2013 januárban)
A belvárostól 15 km-re található a repülőtér.

A helyi közlekedési vállalat 78-as számú buszával juthatunk be a belvárosba. A járat megáll a Központi vasútállomáson illetve a központi buszállomáson. (Menetrend itt) Jegyár €0,80, menetidő 30 perc.








14. Bologna (megszűnt 2013 januárban)
A repülőtér 6 km-re található a belvárostól.

Bologna vasútállomására a belvároson át az Aerobus buszjárat közlekedik. Menetidő 20 perc, jegyár €6. (Menetrend itt)












15. Brussels Charleroi
A belvárostól 46 kilométerre található.

A legegyszerűbben a Brussels City Shuttle buszjárataival lehetséges. Amik 30 percenként indulnak a Belga fővárosba. Menetidő 1 óra , jegyár €14.
(Menetrend itt)







16. Oslo Rygge (megszűnt 2013 januárban)
60 km-re található a belvárosból.

Busszal legegyszerűbben a Rygge-Ekspressen buszjárattal juthatunk el Oslo-ba. A buszok a repülőgép indulásokhoz és érkezésekhez igazodnak. Kb. 3 óra 20 perccel indulnak a gépindulás előtt Oslo-ból (menetrend itt) A jegyár 140 norvég korona (5500Ft)
Vonattal is utazhatunk, mivel a nemzeti vasúttársaság ingyenes buszokat közlekedtet a reptér és Rygge állomás között. Vasúton a menetidő 50 perc a belvárosig Rygge állomástól, a vonatok óránként indulnak. A jegyár 147 norvég korona (5800Ft).


17. London Stansted
Londontól 48 km-re található a repülőtér.

Manchesterhez hasonlóan itt is rengeteg busztársaság közlekedik London és a reptér között ezek közül lehet szemezgetni a reptéren. Példának említem a Terravision-t. Menetidő 75 perc a Victoria Buszállomásra, jegyár Ł10. (menetrend itt)
Vonattal a Stansted Expresszel juthatunk be a Liverpool Street Station-re. A menetidő 45 perc, jegyár Ł19. (menetrend itt)





18. Eindhoven (megszűnt 2013 novemberében)
A belvárostól 8 km-re található.

A legegyszerűbben és Európában egyedülálló módon a repteret egy vezeték nélküli trolibuszjárat köti össze a belvárossal és a vasútállomással. A 401-es számú busz menetideje 20 perc, a jegy ára €3. (Menetrend itt)
Amsterdamba az AirExpressBus járatával juthatunk el, menetidő 1,5 óra, jegyár €24. (Menetrend itt)





19. Pisa
A belvárostól 1 km-re található a repülőtér.

A belváros közelsége miatt rengeteg helyi buszjárat megáll a reptéren. A Piros LAM járat bevisz minket a belvárosba de még a ferde torony mellett is van megállója. Jegyár €1,10 menetidő kb 30 perc.
A reptérnek van saját vasútállomása is. Az út a reptértől a központi vasútállomásra 5 perc, és €1,40. Innen tovább utazhatunk más Olasz nagyvárosokba. (Menetrend itt)


20. Tampere
A várostól 13 km-re található a reptér.

A Ryanair a 2-es terminálra közlekedik. Tampere belvárosába az 1A-s busszal juthatunk el Menetidő 40 perc, jegyár €5.






21. Venice Treviso
Velencétől 20 km-re északra fekszik a repülőtér.

A legegyszerűbben a BarziBus társaság 1-es reptéri járatával (Flybus) juthatunk Velencébe a Piazzale Roma-hoz. A buszok az autópályán haladnak, és 40 perc alatt teszik meg az utat a városba. A jegyár €12. (a cég arra figyelmeztet hogy csak a reptéren vásároljuk meg) (Menetrend itt)






22. Warsaw Modlin (megszűnt 2013 novemberében)
A repülőtére 40 km-re van a belvárostól.


A repülőtérről 20 percenként ingázó buszjárat közlekedik a modlini vasútállomásra ahonnan vonattal juthatunk el a belvárosba összesen kb. 40 perc alatt (Menetrend)
A Modlinbus cég közvetlen járatokat közlekedtet a Varsói központi vasúti pályaudvar és a repülőtér között. Menetidő kb. 1 óra (forgalomtól függ), jegyár: 33 Zlotyi (Menetrend)





23. Birmingham (megszűnt 2012 januárban)
A belvárostól 12 km-re található.

A National Express West Midlands cég 900-as buszjáratával juthatunk el Birmingham belvárosába, a központi buszpályaudvarra. A menetidő 45 perc, jegyár Ł1,90. (Menetrend itt)
A repülőteret egy ingyenesen használható sikló köti össze a Birmingham International vasútállomással, ahonnan az Arriva Trains Wales vonatjaival 11 perc alatt jutunk Birmingham New Street állomásra. A jegyár Ł3,30. (Menetrend itt) Ezen felül további cégek is üzemeltetnek vonatokat Birminghambe illetve további Angliai vasútállomásokra.



24. Bristol
A belváros 16 km-re található.

A Bristol International Flyer cég A1 és A2-es buszával juthatunk a belvárosba, konkrétan a buszállomásra. A menetidő 30 perc, a jegyár Ł7. (Menetrend itt)









25. Dublin
A reptér 10 km-re van a belvárostól.

A városba jutáshoz több busztársaság járatát is választhatjuk. A legolcsóbb a Dublin Bus cég 41-es járata amely a elővárosokon keresztül, sok köztes megállóval éri el a belvárost. A menetidő 45 perc, a jegyár €3,3. (Menetrend itt)

A leggyorsabb az Airlink. A menetidő 30 perc, a jegyár €6. (Menetrend itt)






26. Alicante (megszűnt 2013 novemberében)
9 km-re található a reptér a belvárostól.

A belvárosba utazáshoz a Subus Alcoyana cég C-6-os buszát használhatjuk. A menetidő 25 perc, a jegyár €2,70. (Menetrend itt)







27. Crete Chania (megszűnt 2012 március elején)
Chania-tól 14 km-re található.
A városba egyetlen busszjárattal tudunk bejutni ami azonban elég ritkán üzemel. A menetidő 30 perc a jegyárról nincs információ. (Menetrend itt)

28. Malaga
8 km-re található Malaga-tól.
A hely busztársaság A Expressz busza közlekedik Malaga városközpontjába. A busz félóránként indul, menetidő 30 perc, jegyár €3. A 3-as terminálnál található egy közlekedési csomópont ahol jegyet válthatunk.

A 3-as terminál alatt található az elővárosi vasút állomása is. Innen C1-es vonallal juthatunk a belvárosba. A menetidő 12 perc, jegyár €1,40. (Menetrend itt)



29. Palma (megszűnt 2012 március elején)
A várostól 8 km-re található a repülőtér.

A belvároson át a kikötőbe az 1-es busszal juthatunk. A menetidő kb. 20 perc (a belvárosba), a jegyár €2,50. (Menetrend itt)

30. Paphos (megszűnt 2013 novemberében)
6,5 km-re találjuk a repteret a belvárostól.

A 612-es buszjárattal a kikötőbe juthatunk el, míg a 613-as járat a központi buszállomásra közlekedik. Mindkét járat menetideje kb. 30 perc, a jegyár €1. (Menetrendek itt)

31. Rhodes (megszűnt 2012 március elején)
A repülőtér 14 km-re található Rhodos városától.
A belvárosba jutáshoz a buszt használhatjuk. A megállót a terminálból kilépve 300m-re balra találjuk. A menetidő 40 perc a belvárosig, a jegyár €2. (Menetrend itt)


32. Palermo Trapani (megszűnt 2012 március elején)
A repülőtér Trapani-tól 15, Palermo-tól 120 km-re található.

A Palermo felé a Terravision cég üzemeltet buszokat. A menetidő 90 perc, jegyár €10,60. (Menetrend itt) Figyelem, jegyet csak Online lehet vásárolni!



33. Düsseldorf Weeze (megszűnt 2013 januárban)
A repülőtér 70km-re található Düsseldorftól.

Düsseldorfba a Schilling cég által üzemeltetett buszokkal juthatunk be. Az út 1,5 óra, jegyár €14. (Menetrend itt) Mivel a reptré Németország Nyugati határszélén van, ezért sok Holland város is gyorsan és közvetlen buszokkal elérhető. Elérhető városok listája itt. Vonattal Kevelaer vasútállomásárol van a legközelebb a reptér. Az állomás és a légikikötő között buszok közlekednek.

34. Billund
A várostól 2km-re található a repülőtér.
Billund városkája elég közel van reptérhez  így a 114, 179, 143-as helyi járatos busszal 10 perc alatt a központban vagyunk. (Menetrend ittÚtvonal és menetrendkereső itt) Legoland-be a 913X busszal jutunk el. További Dániai városokba indulnak közvetlen buszok a reptérről. A teljes lista menetrenddel és jegyárakkalitt.







35.. Frankfurt-Hahn (megszűnt 2012 decemberében)
A reptér 120km-re található Frankfurttól.

A legegyszerűbben a Bohr buszcég buszával juthatunk Frankfurtba. A menetidő 1óra 45perc. A buszok a Frankfurti főpályaudvarnál a Mannheimer Straße-ra érkeznek és onnan indulnak a reptérre. Jegyár €14/fő, (menetrend itt).
A reptérről buszok indulnak további nagyvárosokba mint Karlsruhe, Köln, Luxembourg. (árak és menetrendek itt)

36. Athens
A reptér 20km-re található a belvárostól.

A belvárosban található Monastiraki megállóhoz a 3-as metróval juthatunk.  Jegyár: €1,20